Győzelemmel kezdtük a szezont!
Győzelemmel kezdtük a szezont!
2018-08-29 10:33:57

 

Remekül kezdtük a az első éles meccsünket Görcsönydoboka ellen a Megye III osztályban. Már a 3. percben megszereztük a vezetést. A vendég csapat védője kézzel ért hozzá a labdához a 16-oson belül, a játékvezető a sípszó után jogosan mutatott a 11-es pontra. Halász Balázs értékesítette a büntetőt.  1 perccel később Illés Márió pazar indítással ugratta ki a védők közül Pluzsár Bencét, aki remek ütemben tolta el a játékszert a vendégek kapusa mellett, majd higgadtan a kapuba gurított. A két korai gól után egy kicsit "elaludtunk", pontatlanul játszottunk, ennek ellenére több 100-as ziccert is kialakítottunk, ám az utolsó pillanatokban rossz döntéseket hoztunk. Nem sikerültek a befejezések, pedig növelhettük volna góljaink számát, korán eldönthettük volna a 3 pont sorsát. "Doboka" is elkezdett focizni. A félidő vége előtt szépíteni is tudtak. Az első félidőben Illés Máriót sajnos izomhúzódás miatt le kellett cserélnünk, Halász Zsolt vette át a helyét, így a védelem közepén játszó Wéber Balázs feljebb csúszhatott, amit a 45. percben góllal hálált meg. 3-1-el fordultunk a szünetben.

A második játékrész hasonlóan telt. Voltak helyzeteink, viszont kimaradtak. Görcsönydoboka talált még egy gólt, ennek hatására természetesen belelkesedtek. Pluzsár Bence a 70. percben fejjel megszerezte második gólját.  Védelmünk jobb szélén játszó Nagy Zsoltot az 59.-ben, Bodrogi Pisti kapusunkat pedig a 89. percben sérülés miatt le kellett cserélnünk. Pisti helyét Balogh Viktor vette át. Nyomott-nyomott az ellenfél, egy hosszú indítását követően a játékvezető megítélése szerint Balogh Viktor kézzel sodorta el a labdát a Görcsönydoboka SC csatára elől a 16-os vonalán kívül, így azonnali piros lappal a "bíró spori" kiállította őt a 90. percben. 4-3-as végeredménnyel ért véget a találkozó a Beremend javára.

A Beremend összeállítása:
Bodrogi I. (Balogh V. 89')-Nagy Zs. (Pataki L. 59'), Halász G., Wéber B., Söllei G.-Halász B., Horváth N., Halász A., Illés M. (Halász Zs. 43'), Erdélyi D. (Sztipánovics B. 67')-Pluzsár B (Rácz R. 80')

Góllövők: Pluzsár Bence 2, Halász Balázs, Wéber Balázs

Akik nem léptek pályára: Laki Tihamér, Vidovics Flórián

Meg van tehát az első győzelmünk, az első értékes 3 pontunk.

Szép volt fiúk!

A következő fordulóban utazunk Sátorhelyre...

Hajrá Beremend!!!